En
Virtuális épületséta / Látogatóközpont jobb oldal

Látogatóközpont jobb oldal

A Látogatóközpont A Magyar Nemzeti Bank Látogatóközpontja 2004. március 19-én nyílt meg, a bank főépületében kapva helyet. Az állandó kiállítás több részre tagolódik, rendszerbe foglalva a pénzzel kapcsolatos történelmi és a mai, gyakorlati ismereteket. A Látogatóközpont működésének fő célja, hogy a látogató saját érdeklődésének megfelelően kapjon információt számos, a jegybankhoz kötődő témában. Vendégeink interaktív módon ismerkedhetnek a vitrinek tartalmával, játékos formában mélyíthetik el a pénzzel kapcsolatos ismereteiket. A pénz történetét bemutató tárlat szemléletesen megvilágítja, hogyan emelkedik ki a nemesfém, mint a cserére legalkalmasabb eszköz, a kaori-kagyló, a só és a teatégla közül, Ezen kívül megtudhatjuk, mi eredményezte a későbbi korokban a papírpénz térhódítását, s azt is, melyek a legfontosabb, a nagyközönség által is könnyen azonosítható biztonsági elemek mai bankjegyeinken. Magyarország ezeréves pénztörténetét az MNB ötvenezer darabos bankjegy- és érmegyűjteményére alapozva tárjuk látogatóink elé. A gyűjtemény legjelentősebb értékei között szerepelnek a középkori magyar pénzverés emlékei, az első magyar király, Szent István Lancea Regis feliratú ezüstdenára, Károly Róbert, Nagy Lajos arany- és ezüstpénzei, Mátyás király aranypénzei, Székely Mózes 5 dukátosa, erdélyi 10 dukátosok, II. Rákóczi Ferenc fejedelem rézpénzei. A papírpénzek közül említhetjük a Kossuth-bankót, a korona- és a pengőbankjegyeket, a forint összes hivatalos változatát a bankjegytervekkel együtt. Bemutatjuk az európai közös pénzt, az eurót is, amely 2002. január 1-jétől Európa 12 uniós tagországának hivatalos fizetőeszköze. Az érdeklődők a tárlókban nyomon követhetik a Magyar Nemzeti Bank megalakulását is, a kezdetektől napjainkig, megismerhetik a bank feladatait. Nem csupán a nagy események, hanem a mindennapok is érdekesek lehetnek, ezért berendeztünk egy, az 1920-as évek világát idéző banki irodát, hogy megmutassuk, miként teltek a tisztviselők mindennapjai, milyen eszközökkel dolgoztak. A Látogatóközpontban található az ország egyik legjelentősebb, 1924 óta folyamatosan bővülő pénzügyi szakkönyvtára, itt több mint nyolcvanezer kötet várja a szakembereket, diákokat. Ha végignézték a kiállítást és van kedvük egy kicsit játszani, színes, saját arcképükkel díszített játékpénzt - fabatkát - nyomtathatnak, ha helyesen válaszolnak a látottakhoz kapcsolódó néhány kérdésre. A súly és a pénz közötti összefüggés játékos megismerésére különleges mérleget próbálhatnak ki, amelyre ráállva a látogatók megtudhatják, testsúlyuk hány millió Ft-ot ér aranyban, forintban, euróban. Egy igazi aranyrúd megemelésével azt is megtapasztalhatják, hogy a vas, az ólom és arany azonos térfogatú darabjai közül az arany a legnehezebb. Ha ezt követően nagyméretű UV-készülékünkön ellenőrizték bankjegyeik biztonsági jeleit, már indulhatnak is, hogy saját kezűleg verjenek érmét a működő érmeverőgépen. Azok sem távoznak csalódva, akik a filmeket szeretik, mert a vetítőteremben nyolc pénztémájú kisfilm közül választhatnak tetszés szerint. A iskolákban folyó oktatást, az ismeretek kiszélesítését pénztörténeti, pénzügyi előadásainkkal segítjük, amelyek igen népszerűek a hozzánk érkezők körében.