A bankszámla (hétköznapi nevén lakossági folyószámla) a bankkal kötött szerződés alapján megnyitott számla, amelyet általában azért nyitunk, hogy pénzügyeinket rugalmasabban, készpénz használata nélkül is intézhessük. Manapság már a felsőoktatási intézmények és a munkahelyek is többnyire bankszámlára utalják az ösztöndíjakat és a fizetéseket. A számlán lévő pénzből a banknak adott megbízás útján készpénz használata nélkül is teljesíthetünk kifizetéseket. A bankszámlán tartott pénzünkhöz számos kapcsolódó szolgáltatás segítségével (pl. bankkártya, internetbank) szinte bármikor hozzáférhetünk, és pénzünk csekély mértékben ugyan, de még kamatozik is. További előny, hogy a pénzünk biztonságban van: nem szükséges nagyobb összegű készpénzt magunkkal hordanunk, így azt elveszteni sem tudjuk, ellopni sem tudják tőlünk.
A bankok működését szigorú törvények szabályozzák, és külön hatóság felügyeli őket. Ezen kívül a betétbiztosítási rendszer garantálja a bankszámlán lévő pénz visszafizetését arra az esetre is, ha ezt a bank valamilyen okból mégsem tudná megtenni. Magyarországon a betétbiztosítási rendszer alapintézménye az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA), melyhez a bankok, takarék- és hitelszövetkezetek, valamint a lakástakarékpénztárak kötelesek csatlakozni. Bővebb információért klikkelj a www.oba.hu címre.
Bankszámla nyitására 18 év alatt csak szülői (vagy törvényes képviselőnk, pl. gyám) hozzájárulással van lehetőség. A bankok már egészen korai életszakaszra is ajánlanak banki termékeket. Szülői felelősségvállalás mellett a jövedelemmel nem rendelkező kisiskolásoknak is lehet bankszámlájuk, sőt akár bankkártyát is kaphatnak. Ha már elmúltál 18 éves, szüleid közreműködése nélkül lehet saját bankszámlád és igényelhetsz bankkártyát.
Mivel a bankszámlán lévő, nem lekötött pénzt elvileg bármikor felveheted, a bank erre csak alacsony kamatot fizet. Ezért, ha előre tudod, hogy a pénzed bizonyos hányadát hosszabb–rövidebb ideig biztosan nem akarod elkölteni, érdemes azt lekötni vagy választhatsz más típusú megtakarítási formákat is. A pénz lekötése azt jelzi a banknak, hogy lemondunk arról, hogy a pénzünkről azonnal rendelkezzünk, ezért a lekötött betétekre a bank magasabb kamatot fizet. További részleteket a „Kiből lehet milliomos?” menüpontban találsz.
A család, ismerősök által ajánlott bankok köre lehet az egyik lehetséges kiinduló pontja döntésednek. Fontos azonban, hogy Te is gondolj végig néhány dolgot, és nézz utána, mely bankok kínálják a számodra szükséges szolgáltatást, és milyen feltételekkel. A mérlegelendő szempontok a következők:
Mivel a számlanyitáshoz a bankkal szerződést kell kötnöd, első alkalommal személyesen kell bemenned az általad választott bank, vagy takarékszövetkezet valamelyik fiókjába, hogy a szükséges dokumentumokat kitöltsd és aláírd. A személyazonosságodat igazolnod kell, ezért vidd magaddal a szükséges okmányokat! A számlanyitás eredményeként kapsz egy bankszámlaszámot (hivatalos nevén pénzforgalmi jelzőszámot), ami egyedi módon jelöli bankszámládat, ezt minden számlaműveletnél (pl. átutalásnál) pontosan fel kell tüntetned. Az ügyintéző aláírásmintát is kér tőled, ami biztosítja, hogy csak te, vagy az általad meghatalmazott személyek rendelkezhessenek a bankszámlád felett.
A bankszámlád tulajdonosaként te határozod meg, hogy kik, milyen módon (pl.: együttesen, külön-külön) rendelkezhetnek a számlád felett. A meghatalmazottak körét neked kell a bank felé bejelentened, ami általában írásban történik. (Bár még nem elterjedt, de a jogszabályok lehetővé teszik az elektronikus ügyintézést is.) A meghatalmazás részeként a bank rendelkezésére kell bocsátani a meghatalmazottak aláírás mintáját. A bank a tőle elvárható gondossággal köteles biztosítani, hogy a bankszámládat csak te, vagy általad meghatalmazottak használhassák.
Amikor bankszámlát nyitsz, a bankszámlaszerződésben a bank kötelezettséget vállal arra, hogy a bankszámlán lévő pénzt kezeli és nyilvántartja, a bankszámla javára vagy terhére szabályszerűen benyújtott fizetési megbízásokat teljesíti, valamint a számla tulajdonosát, azaz téged a bankszámlán történt terhelésekről, jóváírásokról és a bankszámla egyenlegéről értesíti.
Fontos tudnod, hogy a bankszámlaszerződés aláírásával egyúttal vállalod, hogy az általános szerződési vagy üzleti feltételekben foglaltakat tudomásul veszed. Ezért a bankszámlaszerződést, a szerződési vagy üzleti feltételekkel együtt lehetőség szerint még aláírás előtt alaposan tanulmányozd át annak érdekében, hogy megismerd a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos jogaidat és kötelezettségeidet.
A bankok az aktuális kondíciókat a bankfiókokban és internetes honlapjukon elérhetővé teszik. A bankok általában már a bankszámlaszerződés részeként kikötik, hogy bizonyos átfutási idő és ügyfél-tájékoztatási kötelezettség mellett egyoldalúan megváltoztathatják az általuk alkalmazott díjakat, költségeket és kamatokat. Ha a feltételekben olyan változások történtek, amelyek az ügyfelet kedvezőtlenül érintik, az új feltételeket a módosítás hatálybalépését megelőző 15. napig hirdetményben, internetes bankszolgáltatás esetén pedig elektronikus úton (a bank honlapján, vagy e-mail üzenetben) is elérhetővé kell tenni. A számodra kedvezőtlen változásokat nem vagy köteles elfogadni, a bankszámlaszerződésben szereplő feltételek között lehetőséged van akár a bankszámla megszüntetésére is.
A kondíciós listákon túlmenően a bankok által nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződési feltételeket üzletszabályzat tartalmazza, amiből a díjakon és költségeken kívül az ügyfelek egyéb fontos tudnivalókról is tájékoztatást kapnak. Ezek közé tartozik például, hogy a bank milyen határidővel teljesíti az ügyfelek által megadott fizetési megbízásokat, vagy melyek az esetleges ügyfélpanaszok bejelentésének, illetve az ezekhez kapcsolódó jogorvoslati eljárás igénybevételének lehetőségei és szabályai.
A legegyszerűbb és a leggyakrabban használt bankszámla műveletek az átutalás és a csoportos beszedés, melyek fő jellemzőit az alábbi táblázat foglalja össze.
Mire jó?
Milyen fizetések esetében?
Mit kell tenned?
Ki adja a megbízást?
Átutalás
Pénz eljuttatására egyik bankszámláról a másikra.
Eseti (egyszerű átutalás)
Rendszeres (rendszeres átutalás)
Megbízást adni a bankodnak. (Ahányszor utalsz, rendszeresnél pedig egyszer.)
Te
Csoportos beszedés
Rendszeres fizetések (pl.: mobil és egyéb közüzemi számlák) teljesítésére.
Rendszeres
Előzetesen felhatalmazást adni a bankodnak. (Egyszer!)
Szolgáltató (pl.: mobilcég)
Ha bankszámlád terhére átutalási megbízást adsz bankodnak, egy összetett folyamat veszi kezdetét, melynek résztvevői a következők: Te (mint megbízó), a bankod, a kedvezményezett (jogosult, a pénz címzettje), annak bankja, valamint - ha a címzettnek másik banknál van a számlája mint neked - a bankok közötti pénzügyi műveletek elszámolását (klíring) végző intézmény.
Egy átutalási megbízás mögötti folyamat lépéseit leegyszerűsítve az alábbi ábrán követheted nyomon:
Átutalás esetén azzal bízod meg a bankodat, hogy a számládról egy bizonyos pénzösszeget juttasson el a kedvezményezett (címzett) bankszámlájára. Az átutalás során tehát a te bankszámládat a bank az átutalandó összeggel megterheli, amelyet aztán a címzett bankja jóváír a címzett bankszámláján.
Átvezetésnek az ugyanazon bankon belüli számláid közötti átutalási megbízásokat szokás nevezni. Így átvezetésre akkor kerülhet sor, ha egy banknál több számlád is van.
Az átutalások három fő típusa az egyszerű, rendszeres és csoportos átutalás, melyek között az alábbi különbség tehető:
Az egyszerű átutalási megbízás elsősorban eseti jellegű (nem rendszeresen ismétlődő) fizetésekre használatos. Egyszerű átutalás esetén minden alkalommal külön megbízást kell adnod, így többnyire újra és újra meg kell adnod a megbízás összes adatát. Ezzel kapcsolatos további információkat itt találsz.
Ez elsősorban a papír alapon megadott megbízásokra igaz, hiszen elektronikusan (pl. interneten keresztül) indított átutalások esetén már lehetőség van arra, hogy a korábban megadott megbízásunk adatait eltároljuk, és csak a szükséges változtatásokat hajtsuk végre rajta. Légy azonban figyelmes, mindig ellenőrizd, hogy nem kell-e a megbízás adatain módosítani!
A rendszeres átutalási megbízást ismétlődő fizetésekre alkalmazhatod, ahol egy bizonyos időszak alatt vagy előre nem meghatározott ideig ugyanakkora összeget ugyanannak a címzettnek ugyanolyan rendszerességgel akarsz átutalni. Rendszeres átutalással tehát mindig azonos összegben utalhatsz, így például az internet előfizetés, albérleti díj, közös költség stb. átutalását egyszerűen elvégezheted vele. Alkalmazásának előnye, hogy rendszeresen jelentkező fizetés esetén nem szükséges minden esetben, illetve időpontban külön megbízást adnod, hanem elég azt egyszer megtenni. Rendszeres átutalások esetében különösen fontos figyelemmel kísérni a fizetési kötelezettség mértékének változását (pl. díjemelés). Az átutalási megbízás összegének módosításáról ugyanis neked kell gondoskodnod, aminek elmulasztása esetén könnyen hátralékba kerülhetsz.
Egyszerű átutalási megbízást a bankfiókban papír alapon szabványos nyomtatványon vagy a számlavezető bank által kialakított nyomtatványon adhatsz meg. A rendszeres átutalási megbízások, valamint a külföldi devizákra szóló fizetési megbízások nyomtatványait a bankok saját hatáskörben alakíthatják ki, így ezek külső megjelenése elég változatos lehet.
Az átutalási megbízás elektronikus úton (pl. interneten, vagy telefonon) történő benyújtása esetén a megbízás formáját a bankok maguk alakítják ki, de arra tekintettel kell lenniük, hogy az elektronikus úton benyújtott átutalási megbízásnak legalább a papír alapú nyomtatványok adatait, legalább az azokban megadott terjedelemben tartalmaznia kell.
A belföldi, papír alapú egyszerű átutalások megadására szolgáló nyomtatvány (PFNY. 10) esetében az alábbi adatokat kell megadnod:
Értelemszerűen a fenti mezők kitöltése kötelező!
A fenti nyomtatványt kizárólag forintban lehet kitölteni, abban az esetben is, ha az átutalni kívánt összeg devizaösszeg forint ellenértéke, mely utóbbi esetben a devizaösszeg megadására a „Közlemény” rovat szolgál.
Az átutalási megbízás szabályszerű kitöltését a bank a megbízás átvételekor ellenőrzi. Papír alapú megbízások esetén a megbízások hibás kitöltését már többnyire átvételkor kiszűrik. Ez az elektronikus úton beadott megbízásoknál egyszerűbb, mert a hitelintézetek általában csak a banki rendszernek megfelelő formátumú kitöltésre adnak lehetőséget (pl. internetes megbízásnál nem lehet szám helyére szöveget beírni, vagy hibaüzenet jelzi a megbízás adatainak nem szabályszerű megadását). Ezen kívül még többféle ellenőrzésen is átesnek a megbízások, például a megbízás benyújtásának napjához képest nem adható meg régebbi vagy nem létező terhelési nap, és általában azt is megnézik, egyáltalán létezhet-e olyan számlaszám, amit megadtunk (a számlaszámok meghatározott szabályok alapján képzett ellenőrző számot tartalmaznak, mellyel az elírások nagy részét ki lehet szűrni).
A nem szabályszerűen kitöltött megbízások teljesítését a bank visszautasítja. Amennyiben a bankod a hibásan megadott megbízást visszautasítja, új átutalási megbízást szükséges megadnod. Ezért fontos, hogy a megbízásokat mindig szabályszerűen, jól olvashatóan, javítás nélkül töltsd ki!
Az átutalási megbízás beérkezését a bank köteles – utólagos ellenőrzésre alkalmas módon – rögzíteni, illetve visszaigazolni:
A bank köteles meghatározni a munkanapon belül azt a kezdő és záró időpontot, amelyek között a fizetési megbízások benyújthatók. Ezeket az információkat az ügyfelek számára közérthető módon és hozzáférhető helyen (például a bankfiókban kifüggesztve) hirdetményben közzéteszik. Az időpontok bankonként, az egyes bankok esetében pedig a benyújtás csatornájától (pl: közvetlen benyújtás a bankfiókban papír alapon, interneten, telefonon) függően is változhatnak. A papír alapú megbízások benyújthatósági idejét a bankok általában nyitvatartási időn belül határozzák meg, elektronikus megbízások azonban általában nyitvatartási időn túl is – interneten akár a nap 24 órájában – benyújthatók. A bankoknak azonban nemcsak azt kell meghatározniuk, hogy a fizetési megbízások mettől-meddig nyújthatók be, hanem ezen belül meg kell határozniuk azt az időpontot is (és erről az ügyfelet is tájékoztatni szükséges), hogy a fizetési megbízás meddig nyújtható be aznapi (tárgynapi) feldolgozásra. Ez azt jelenti, hogy a bank még aznap megterheli a számládat a megbízás összegével és elindítja a kedvezményezett felé az átutalási megbízást. Általában elmondható, hogyha a belföldi forint átutalást a befogadási időpont figyelembevételével, időben adtad meg, akkor az átutalt összeg már a következő banki munkanapon megérkezik a kedvezményezett másik banknál vezetett bankszámlájára. Az átutalt összeg kedvezményezetthez való eljuttatásának ideje azonban nemcsak a megbízás benyújtásának időpontjától függ, hanem az átutalás pénznemétől és az átutalás lebonyolításának módjától, illetve többek között attól, hogy milyen rendszeren utalunk.
Az átutalási megbízás díjának mértéke függ attól, hogy mennyire automatizáltan tudja feldolgozni a bank a megbízást, azaz a feldolgozáshoz milyen mértékben kell alkalmazottai munkaerejét és a banki infrastruktúrát (pl. fiókhálózat) igénybe vennie. A papír alapon megadott megbízások díjai ezért általában magasabbak, mint az elektronikus szolgáltatás (interneten, ügyfélterminálon megadott átutalási megbízások) díjai, bár az elektronikus szolgáltatás használatának egyéb költségei is lehetnek. A bankon belüli tételekért sok hitelintézet alacsonyabb díjat számol fel, a deviza megbízások díjai azonban általában magasabbak, hiszen itt a bank költsége is magasabb az átutalás során. Az átutalással kapcsolatban – tágabb értelemben - nemcsak az átutalás díja, hanem egyéb rendszeresen jelentkező járulékos díjak, jutalékok is felmerülhetnek, amelyek a folyószámla tartásához kapcsolódnak, illetve az elektronikus szolgáltatás igénybevételéhez kötődnek (pl: számlavezetési díj, a bankszámla forgalmáról elektronikus értesítés díja, stb). Az ügyfelek előzetes tájékoztatása jegyében a bankoknak írásban tájékoztatniuk kell az ügyfeleiket arról, hogy a díjakat, költségeket, jutalékokat hogyan számítják ki. A gyakorlatban az átutalási megbízásokkal kapcsolatos díjakat, jutalékokat kondíciós listák tartalmazzák, melyeket a bankfiókokban elhelyezett hirdetményben, valamint a bank honlapján elektronikus úton is közzétesznek.
Belföldi forintátutalásnál a megbízó fizeti a díjat. Ritka esetben előfordul, hogy a fogadó bank a címzettnek is felszámít díjat.
Ha az átutalási megbízás teljesítéséhez a számládon nincs elegendő pénz (fedezet), a bank a megbízást visszautasítja. Ez azt jelenti, hogy a papír alapú megbízást visszaküldi, a visszautasítás okát közli, illetve a visszautasításról értesítést küld. A fedezet hiányában nem teljesíthető átutalási megbízást a bank „sorba állíthatja”, azaz várakoztathatja, és majd akkor teljesíti, ha annak fedezetét biztosítod. Az átutalási megbízás „várakoztatásának” időtartamát a bank üzletszabályzata tartalmazza, amely legfeljebb 90 nap lehet.
Az átutalások mellett rendszeresen jelentkező fizetések (telefon, mobil, egyéb közüzemi számlák) teljesítésére alkalmas lehet a „csoportos beszedés” is. Ez esetben - az átutalással ellentétben - az kezdeményezi a fizetés teljesítését, akivel szemben tartozásunk keletkezik. Alkalmazásának előnye, hogy nem szükséges megadnunk a beszedés összegét, így ez a fizetési mód alkalmas változó összegű fizetések teljesítésére is. Alkalmazásának feltétele, hogy rendelkezz bankszámlával, és előzetesen megadj egy írásbeli felhatalmazást, mert a csoportos beszedést a bank csak a Te előzetes írásbeli engedélyed alapján teljesítheti a szolgáltatók felé.
Az átutalás és a csoportos beszedés legfontosabb jellemzőit és különbségeit az alábbiakban foglaltuk össze.
Ha számláidat csoportos beszedés segítségével egyenlíted ki, erre előzetesen felhatalmazást kell adni a bankodnak (akár a bankodnak közvetlenül, akár a szolgáltató cégen keresztül). Lehetőség van a beszedhető összeg maximumának megadására is, amely a későbbiekben módosítható. Kísérd figyelemmel a szolgáltató cégtől érkező számlákat, mert így időben le tudod tiltani az esetleges hibás összeg beszedését. Gondoskodj arról, hogy legyen elég pénz a számládon a várható terhelések végrehajtásához!
A csoportos beszedés díját jellemzően a kötelezett fizeti (az akinek pl. a villanyszámlát, a vízdíjat, a telefonszámlát, a gázdíjat ki kell fizetnie). A szolgáltatók ugyanakkor a korszerűbb, kevesebb adminisztrációt igénylő elektronikus fizetési módok elterjesztése érdekében a csoportos beszedés díját részben vagy egészben – jellemzően értékesítési akciók keretében – átvállalhatják.
Ha a csoportos beszedés teljesítéséhez a számládon nincs elegendő pénz (fedezet), a bank a megbízást visszautasítja.
A bankszámlaszerződésben vagy a bank üzletszabályzatában megállapított határidőn belül van lehetőséged módosítani vagy visszavonni a megbízást. Az erre vonatkozó határidő(ke)t minden bank köteles közzétenni. Mind a visszavonásra, mind a módosításra a bank külön díjat számít fel.
Amennyiben a fogadó bank a beérkezett átutalást nem tudja jóváírni (pl.: a címzett már nem ott vezeti számláját), az összeget belföldi forgalomban – levonás nélkül – még aznap visszaindítja bankod részére. Belföldi forint átutalásnál ez azt jelenti, hogy általában a számlád megterhelése utáni második munkanapon visszakerül az átutalt, de célt nem ért pénz a számládra.
Első lépésben bankodnál ajánlatos érdeklődni a határidő, a küldő és a hozzávetőleg várt pénzösszeg megadásával. Előfordulhat, hogy a beérkezett átutalást bankod valamilyen oknál fogva (pl.: nem helyesen megadott számlaszám) nem tudta automatikusan a számládon jóváírni. Ha a bankod megkeresése nem vezetett eredményre fel kell venni a küldővel a kapcsolatot, hogy erősítse meg az átutalás tényét (szükség esetén igazoltassa a bankjával, hogy tényleg elindította az átutalást). Belföldi átutalásnál olyan nem fordulhat elő, hogy az átutalás indítását követő második banki munkanapon a címzett bankja nem tud az átutalásról (sőt, az esetek túlnyomó többségében már az átutalást követő munkanapon tud róla). Nemzetközi átutaláskor ez az idő általában néhány nappal hosszabb. Amennyiben azonban külföldi partnered hitelt érdemlően igazolta, hogy az átutalást elindította, és még az átutalás indítását követő 6. munkanap után sem kaptad meg az átutalt összeget, mindenképpen érdemes a bankoddal felvenni a kapcsolatot, hogy vizsgálják ki az ügyet.
Pénzügyeid alakulásának folyamatos nyomon követésében a bankszámlakivonat lehet segítségedre. Ez többek között tartalmazza egy adott időszak pénzmozgásait, a be- és kifizetéseket (jóváírás/terhelés). Így képet kaphatsz arról, hogyan is állsz anyagilag, ezért érdemes időt szentelned az átnézésére. Ha az utólag kiküldött kivonatnál frissebb információt szeretnél, kérhetsz azonnali SMS értesítést (mobilinfo) az egyes számla műveletekről.
Az egyes bankok által rendszeresített számlakivonatok formájukat tekintve különbözőek lehetnek, tartalmilag azonban jogszabály alapján mindegyiknek ugyanazokat az információkat kell tartalmaznia.
A bankszámlakivonaton megtaláljuk, hogy a tárgyidőszakban milyen pénzmozgásokat regisztrált a bank a számlánkon.
Fontos ellenőrizni, hogy valóban az általunk elköltött összegek kerültek-e levonásra. Ha idegen műveletet találsz a bankszámládon, azonnal lépj kapcsolatba a bankoddal!
Lakossági bankszámlák esetében a bank a bankszámlaszerződésben meghatározott időpontokban, időszakonként, de havonta legalább egyszer készít bankszámlakivonatot. Ha azonban az adott hónapban a bankszámlán nem volt pénzmozgás (terhelés vagy jóváírás), elegendő, ha a bank a legközebbi érintett időszakban (abban az időszakban, amikor terhelés vagy jóváírás történik a számlán) készít bankszámlakivonatot. Amennyiben a bankszámlán kizárólag költségterhelés, kamatjóváírás történik, a banknak évente egyszer kell a bankszámlakivonatot elkészíteni és az ügyfelet a bankszámlakivonattal a naptári év végét követő hónap 15-ig értesíteni.
A bankszámlakivonatot a bankkal kötött megállapodás alapján megkaphatod postai úton, személyesen a bankfiókban vagy elektronikusan is. Lehetőséged van ezen felül kérni azt is, hogy a bank a bankszámlakivonatot ne továbbítsa részedre, hanem azt a bankban veszed át. Minderről általában a bankszámla megnyitásakor kell döntened, ami a későbbiekben kérésedre módosítható.
Ahhoz, hogy tisztában legyél aktuális anyagi helyzeteddel, érdemes rendszeresen nyomon követni pénzügyeid alakulását, akár készpénzzel, akár készpénz nélkül intézed azokat. Ehhez elengedhetetlen, hogy legalább havonta egyszer szánj elegendő időt pénzmozgásaid áttekintésére. Ebben nagy segítséget jelent a bankszámlakivonat, amit célszerű alaposan végignézni, és jó ideig megőrizni. Ha kérdésed vagy problémád van a kivonaton szereplő adatokkal kapcsolatban, haladéktalanul vedd fel a kapcsolatot a bankoddal!
Ezekről a szolgáltatásokról – amennyiben igényelhetők – a bankoddal kell megállapodást kötni. Erre sor kerülhet a bankszámlaszerződés megkötésekor, de utólag is kérheted. A bankkal kötött megállapodás tartalmazza azt is, hogy mely esetekben kéred az SMS vagy az e-mail értesítést. (Dönthetsz például úgy, hogy csak a bankkártyás műveletekről, számládat érintő valamennyi pénzmozgásról, esetleg a bankszámla egyenlegéről is kérsz értesítést.) A bank az SMS-t, illetve az e-mail-t általában a művelet megtörténtét követően, vagyis a bankszámlánkon történt terhelést, illetve jóváírást követően azonnal megküldi részedre.
Azonnal jelezned kell bankod felé, ha jogosulatlan, vagy annak tűnő tranzakciót észlelsz a bankszámládon (például a banktól kapott SMS-ből értesülsz róla, vagy ilyet találsz a számlakivonaton). Közös tulajdonú vagy meghatalmazottal rendelkező számlák esetén első körben érdemes tisztázni, hogy esetleg nem a bankszámla társtulajdonosa, vagy a meghatalmazott bonyolította-e le a műveletet.
Elektronikus – például interneten, telefonon, mobiltelefonon keresztül lebonyolított –szolgáltatás igénybevétele esetén köteles vagy haladéktalanul bejelenteni, ha felhatalmazásod nélkül indított fizetési műveletet (például átutalást) észlelsz a számládon. A bejelentési kötelezettség kiterjed arra az esetre is, ha észreveszed, hogy az elektronikus szolgáltatás használatához szükséges titkos kód illetéktelen személy tudomására jutott.Az elektronikus szolgáltatásra vonatkozó szerződés, valamint bankod internetes honlapja is tartalmazza, hogy hogyan, milyen telefonszámon tehetsz bejelentést. Ezt a számot érdemes feljegyezni, továbbá külföldre utazás előtt tanácsos előre tájékozódni az illető országból ingyenesen hívható telefonszámról. A bank köteles gondoskodni arról, hogy bejelentési kötelezettségednek a hét bármely napján, a nap bármely szakában eleget tehess. A bejelentéssel egyidejűleg kérned kell az elektronikus szolgáltatáshoz való hozzáférés letiltását. Be kell jelenteni továbbá a banknál azt is, ha személyazonosító okmányaid elvesztek (vagy ellopták), csökkentve annak kockázatát, hogy azzal illetéktelenek vissza tudjanak élni (általában a számlaszerződések tartalmaznak erre vonatkozó előírást).
Pénzügyeid internetes ügyintézési módjának főbb előnyei az alábbiakban foglalhatók össze:
Internetes bankolási szolgáltatást számlavezető bankodnál igényelhetsz, mellyel összefüggésben egy erre vonatkozó szerződést kell aláírnod. Ezután kapod meg felhasználói azonosítódat és egy „titkos jelszót” (elektronikus kód), valamint egy részletes tájékoztatást a használatról. A felhasználói azonosító és a jelszó mellett egyes bankok egyéb biztonságos azonosítási módszereket is alkalmazhatnak. A biztonsághoz tartozhat még, hogy a bank minden alkalommal valamilyen „egyedi azonosítót” kér. (Pl. a bank küldhet SMS-ben belépésenként változó jelszót, illetve az azonosítást chipkártya is biztosíthatja, ami digitális aláírással ellátott védelmet jelent.) Erről bővebben a www.pszaf.hu/fogyasztoknak honlap eBanking menüpontjában olvashatsz.
Pénzügyeid internetes intézéséhez az alábbi technikai háttérre van szükség:
Az internetes bankolásról további információk itt találhatóak.
Egy banki átutalás internetes végrehajtását az alábbi lépésekben teheted meg:
Az internetes bankolás használatakor fontos az elővigyázatosság. A következő „óvintézkedések” betartása növeli a biztonságodat:
Forint átutalás esetében az átutalt összeg forintban kerül meghatározásra, az átutalás lebonyolítása jellemzően a belföldi fizetési forgalom keretében történik.
Deviza átutalás esetében az átutalás külföldi pénznemben (például euróban) történik. Deviza átutalásakor különböző pénznemek közötti átváltásra (konverzióra) is szükség lehet. A deviza átutalások közül bizonyos tekintetben eltérő szabályok vonatkozhatnak az euró, illetve az egyéb külföldi pénznemben történő átutalásokra.
Természetesen forintátutalás történhet külföldre is, ahogy lehetőség van arra is, hogy devizában utaljunk belföldre, függetlenül attól, hogy milyen pénznemben vezeted a számládat. A forint átutalások a deviza átutalásoktól általában a megbízás formátuma, a megbízáshoz szükséges adatok, a teljesítési idő és a díjfizetés, alkalmazott díjak mértéke szerint is különböznek. (A részletekről a további kérdésekre adott válaszokból tájékozódhatsz.)
Külföldi átutalás esetén a fizetési megbízás megadásakor, a kedvezményezett bankjának azonosítása céljából, célszerű megadni a kedvezményezett bankjának BIC vagy SWIFT kódját továbbá a kedvezményezett IBAN számlaszámát (ha van ilyen). Erre azért van szükség, hogy az átutalt összeg a lehető legrövidebb úton, illetve költséggel jusson el a kedvezményezetthez. Ha az Európai Unión belül szeretnél eurót átutalni, mindenképpen add meg a kedvezményezett bankjának BIC kódját és a kedvezményezett IBAN számlaszámát. A legtöbb bank euróátutalást már eleve csak ennek ismeretében fogad be, ugyanis a kedvezményezett bankja ennek hiányában pluszköltség felszámítására jogosult.Ha neked utalnak át külföldről egy adott pénzösszeget jó, ha az átutaló tudja a bankod SWIFT kódját és az IBAN számlaszámodat (és ezt az átutalás kezdeményezésekor megadja bankjának), mert ezzel általában hozzád is egyszerűbben megérkezik a várt pénzösszeg.
Bankod BIC kódját, illetve az IBAN számlaszámodat legegyszerűbben a bankszámlakivonatból tudhatod meg.
Ha bankváltást határoztál el, a legfontosabb, hogy vesd össze a különböző bankok ajánlatait, hogy a számodra legjobb döntést hozhasd meg. Ebben a bankok internetes honlapjai és a www.pszaf.hu honlapon található összehasonlító táblázatok lehetnek leginkább segítségedre. Ha sikerült döntést hoznod, fontold meg az alábbi tanácsokat a minél gördülékenyebb ügyintézés érdekében:
Az alábbiakban néhány jó tanácsot gyűjtöttünk össze, melyekre érdemes figyelmed szentelned a bankváltás folyamatának zavartalansága érdekében:
Ha az átutalásokkal kapcsolatban további kérdéseid vannak, vagy részletesebb tájékoztatásra lenne szükséged, további információkat az MNB honlap „Pénzforgalom/Kiadványok” menüpontja alatt található tájékoztató kiadványban találsz.